Rúzsa Magdi Terhes
Az orvosom szerintem kicsit lesokkolt. Nekem boldogság volt, aztán pánik, aztán jó öreg magdis módon egy újabb csapat összeszervezésének az alapjaiba kezdtem, hisz csak akkor nem pánikolok be, ha tökéletes katonai stratégiám van, leosztott szereplőkkel és pontos létszámmal. Gyorsan levezettem magamban, hogy meg tudjuk oldani. Van segítség és lesz is bőven. Végül is eddig is nagy csapattal jártam, most a magánéletemben is csapattal járok majd, igazi kis karaván leszünk, csak hogy a közönségemnek is jusson belőlem, no meg, hogy én is töltődjek a színpadon. Egészen zseniálisak a hármasiker-babakocsik. Imádom őket. A férjemmel nagyon várjuk a kis mókusainkat. Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, hogy milyen Isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Vajon, mit láthattak bennünk ott fönt, hogy így döntöttek. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik. (Persze, a családunkban már többen indultak el odaföntről párban. )
Rúzsa Magdi: "A testem már most úgy érzi, mintha kilenc hónapos terhes lenne"
Rúzsa Magdi hónapok óta alig tud aludni: ezzel tölti napjait a kórházban Rúzsa Magdi már hetek óta a kórházban van, hiszen a hármasikrekkel várandós énekesnőnek nagyon oda kell figyelnie magára. Elárulta, hogyan viseli a terhességet, illetve azt is, mivel tölti magányos napjait a kórházi falak között. Fotó: Mti/Vasvári Tamás Rúzsa Magdi, aki hármasikreket hord a szíve alatt, már bevonult a kórházba, hogy biztosan… Hetek óta kórházban fekszik Rúzsa Magdi Rúzsa Magdi már hetek óta a kórházban van, hiszen a hármasikrekkel várandós énekesnőnek nagyon oda kell figyelnie magára. Rúzsa Magdi, aki hármasikreket hord a szíve alatt, már bevonult a kórházba, hogy biztosan minden rendben legyen a…
- Alibi mohács menü
- Rúzsa magdi terres agricoles
- Íme, az első fotó a hármasikrekkel várandós Rúzsa Magdiról: már így gömbölyödik a gyönyörű kismama pocakja | Femcafe
- Rúzsa magdi terhes a su
- Rúzsa Magdi hármas ikreket vár! Családjában nem ritka az ikerterhesség
- Diabetológia magánrendelés budapest. Diabetológia magánrendelés - GeoMedical
- Rúzsa Magdi a kórházból üzent: sajnálja, hogy kihagyja a fellépését, de már mozogni is alig bír | 168.hu
- Rúzsa magdi terres de
- Ez várhat Rúzsa Magdira a hármasikrek születésénél
- Anime War (2017) - Dragon Ball Online Videótár
- Rúzsa magdi terhes a pdf
Rúzsa Magdi hamarosan a karjában tarthatja gyermekeit. Egy ideje már kórházban van, hiszen hármas ikrekkel várandós. Egyre nehezebbek a babák Mint arról már beszámoltunk, tavaszra várja hármas ikreit Rúzsa Magdi, ám az énekesnő és férje, Vilmos valósággal sokkot kaptak, amikor megtudták a hírt. Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy »felkészültél? « »Mire? « – kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman – mesélte az énekesnő, akinek a családjában nem ez az első ikerterhesség. A két kisfiú és a kislány nagyon szépen fejlődik, de az anyukának egyre nehezebb dolga van, hiszen a terhesség megterheli Magdi szervezetét, aki aludni is alig tud – írta a Nők lapja Café. "Szerencsére minden rendben, szépen növekednek a babák, és én is jól bírom még a terhelést. Vannak könnyebb és nehezebb napok. Több hónapja alig alszom, és ezt nyilván érzem sok szempontból, de ezt az áldozatot meg kell hozni, hogy ők jól legyenek. Már körülbelül öt kilónyi baba van a pocakomban" – mondta Magdi, aki arra kéri a rajongókat is, hogy szorítsanak érte.