Ambrus Attila Gyereke
- Megszületett Ambrus Attila második gyermeke - Habostorta.hu
- Megszületett Ambrus Attila második gyermeke - Budapest Morgen
- Ambrus Attila megmutatta a kislányát, gyönyörű szemei vannak! – fotó - Blikk
- Világra jött Ambrus Attila második gyermeke
Megszületett Ambrus Attila második gyermeke - Habostorta.hu
Megszületett Ambrus Attila második gyermeke - Budapest Morgen
Már elkönyvelték, hogy lányuk egyke marad. 2019 februárjában született meg Ambrus Attila és felesége első gyereke, Anna. Mivel a kislányuk lombik program segítségével fogant meg és Réka nem szerette volna újból átélni a procedúrát, ezért belenyugodtak abba, hogy egy gyerekük lesz. Az élet azonban felülírta az elképzelésüket. Bár minden küzdelmet, nehézséget megért, hogy Anna megszülethetett, még egyszer nem vállalkoztam volna rá. Elfogadtam, hogy a lányomnak nem lesz kis testvére. A sors vagy az égiek azonban máshogy döntöttek, állapotos lettem, amit a férjem előbb megsejtett, mint hogy a testem jelzett volna – mondta a Storynak az anyuka. A pár már azt is tudja, hogy novemberben érkező babájuk kisfiú, sőt a nevét is kitalálták már. A kicsi az Ambrus Magor Attila nevet kapja. Ambrus Attila azonban nem csak amiatt aggódik, hogy az ő nevét is viszi tovább, hanem a korkülönbség miatt is. Eleinte viaskodtam a gondolattal, hogy ötvennégy évesen nem felelőtlenség-e még egy gyereket vállalni.
Megszületett Ambrus Attila második gyermeke, a Facebookján osztotta meg az örömhírt az 54 éves apuka. Az orvos november 7-re jósolta a kisbaba érkezését, így Réka második babájukat is túlhordta, több mint két évvel ezelőtt ugyanis Anna a kistestvéréhez hasonlóan szintén késve (egy héttel a kiírt időpont után) jött világra. "Örömmel tudatom veletek, hogy ma kétszeres apuka lettem, végre megérkezett a kis Magor! Az édes kis feleségem és a fiacskám is jól vannak, mind a ketten igazi hősök! Mára már totál kipurcantam, de holnap egy sokkal boldogabb emberrel találkozhattok Dunaújvárosban a piacon! " – írja. Ambrus Attila, forrás: Hal a tortán – videó Hogy pontosan mitől purcant ki, nem tudni, de pár nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, készen áll fia születésére: "a pia is be van készítve nekem…" Sztárapák Kőkemény rockerek, tündéri sztárapukák – Rocksztárok, akiket megváltoztatott az apaság 3 fenegyerek, aki cuki apuka lett Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat: Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni: A link vágólapra másolása megtörtént!
Ambrus Attila megmutatta a kislányát, gyönyörű szemei vannak! – fotó - Blikk
Világra jött Ambrus Attila második gyermeke
- Megszületett Ambrus Attila második gyereke | 12h
- 8/16 fogyokura - Időszakos böjt: komplett útmutató kezdőknek
- Fűkasza benzin keverék
- Megszületett a Viszkis rabló második gyereke
Mivel viszonylag sokáig szoptattam Annát, felborult a hormonháztartásom, a menstruációm összevissza volt, így nem is tűnt fel, hogy kihagy. A hasam viszont elkezdett kerekedni, ami gyanús lett a férjemnek, és azt javasolta, vegyünk egy terhességi tesztet. Először kinevettem, hiszen lehetetlen, hogy 'csak úgy' összejöjjön a baba! Végül csak elvégeztük a tesztet, ami pozitív lett" - nyilatkozta nyáron a Story magazinnak az 54 éves Ambrus felesége. Lengyel Tamás 11 hónapig titkolta, hogy tavaly ősszel megszületett a kisfia, Vince. A mi kis falunk sztárja következetesen óvja a magánéletét a nyilvánosság előtt, most azonban kivételt telt és őszintén beszélt arról, mit jelent számára az apaság. Leadfotó: TV2 / Mokka
- Vízálló vinyl padló fürdőszobába
- Autó üzembentartói szerződés
- Kinder csoki csokor
- Dioptriás színes kontaktlencse
- Nagyon nagy magyarország
- Joshi bharat felesége csilla
- Kutya chip átírás
- Otp miskolc auchan nyitvatartas
- Ngk gyertya kereső 9
- Tejberizs gyors rizsből
- Borbás marcsi szalafő
- M4sport hu live
- Menstruáció elmúlása után barna folyás gyakori kérdések
- Felső comb fajdalom
- Daubner cukrászda tortái tortai pyragai