2 Éves Státusz | 2 Éves Status Message
Ezzel több mint két hete küzdünk, közben volt egy nap, ami lázasan telt, és volt egy hasmenéses nap is. Már a második antibiotikumot szedte be, de most rosszabb lett, megtelt az orra, sűrű takony folyik, sokszor, alig kap levegőt. Közben a pelenka alatti pirosodást majdnem két hónapja uralni tudjuk. Ettől megszabadultunk. Eddig erős baba volt, nem volt beteg, lázas soha. Most szegény bár jól viseli, de mindig van valami. Mitől lehet ez? Szinte minden héten a dokinál vagyunk. Nem szeretném ennyi gyógyszerrel tömni. Hogyan erősíthetném az immunrendszerét, ha egyáltalán ez a probléma. Mostanában azt mondja a maga módján, hogy a fogát érzi jönni. Nem tudom mennyire lehet adni arra, ha megkérdezem ezt tőle (több egyszerű kérdéssel). Egyébként nem cumizott soha, nem szopja az ujját. Gyakran kezet mosunk, minden nap fürdünk, fogat mosunk. Nem jellemző, hogy mindent a szájába venne. Segítségét előre is köszönöm! Kedves Anyuka! Gyakori betegségnek okát én így a távolból nem tudhatom. Orvosa segíti Önt.
- Vizsgálatra apuka beviheti a gyereket?
- Kiterjesztett biztosítás Mobiltelefonhoz 2 év EU - mobilwebs
- Státusz – 2 Oldal – Pátyi Védőnői Szolgálat
- - Anna
- | Sweet Home
- : Nálatok minden tökéletes volt?
Vizsgálatra apuka beviheti a gyereket?
- 20 éves lett az Evanescence - Fórum - Starity.hu
- Downton abbey szereplők
- NEMZET MŰVÉSZE DÍJ - Librarius.hu
- Szárított virginia gomba ára news
- Sarló és kalapács – Wikipédia
Kiterjesztett biztosítás Mobiltelefonhoz 2 év EU - mobilwebs
teremtéssel, ő még is behúzta az x-et, és ezt kiemelve még alá is hú valami ordítóan nagy probléma lenne! 6/14 anonim válasza: Detto! Mikor megláttam a kérdést, rögtön eszembe is jutott, hogy az én lányom nem ugrált páros látán megnyitottam, és jót nevettem:) Mikor kérdezték, hogy tudja, mondom Nem, miért, az mit jelent? Erre persze nem tudott a védőnő mit mondani. 3 lesz, már régóta ugrál páros lábbal, minden oké, egy percig sem aggó se tedd:) 2012. 14:36 Hasznos számodra ez a válasz? 7/14 anonim válasza: kislanyom sem tud ugralni, olyan vicces a dragam amikor mprobalkozik, csak labujjhegyig sikeul felmenni:)) mi az agyon szoktunk ugralni, fogom a kezet es egyutt, de azt inkabb a buli kedveert mert a matrac visszadob es elvezzuk (en is) meg cicizik, nagyon fuggo. es velunk alszik. ez a ket dolog amivel ugy erzem el vagyunk maradva. 14:38 Hasznos számodra ez a válasz? 8/14 anonim válasza: engedd fel a kanapéra, meglátod egyből ugrálni fog:)) 2012. 14:44 Hasznos számodra ez a válasz? 9/14 A kérdező kommentje: ott is csak térden szokott.
Státusz – 2 Oldal – Pátyi Védőnői Szolgálat
- Anna
| Sweet Home
Köszönöm mindenki véleményét, hozzászólását. Eddig nem vettük észre, hogy baj lenne a szemével, de hallgatok a tanácsotokra és elviszem egy szemvizsgálatra. A viszgáló táblán egyébként végig mondta az ábrákat, a legalsó sort is látta. De azért megmutatom egy szemészenk. Az első szemészeti szűrővizsgálatot már 1-2 éves korban javasolt lenne elvégezni. Amit a védőnő végez látásvizsgálat címszó alatt, az egy vicc, gyakorlatilag semmilyen következtetés nem vonható le belőle. Én mindenkinek javasolnám, hogy nézesse meg a gyerekét legalább egyszer, mert nagyon sok gondot okozhat egy kisebb probléma is ha későn derül ki. Szia! Mi is 4 éves státuszon voltunk, de nem volt babos könyv, csak sima tábláról olvasábókocka, házikó, autó ilyeneket nézettek vele. Mi is voltunk szemészeten, mert a tábláról nem látott a vonal alatt néhány ábrát. Szerencsére nincs semmi baj, de az a pupillatágítás elég húzós volt:S Nálunk 4 évesen nem is volt szemvizsgálat, csak most 5 é már rendesen betűket kellett olvasni, és a gyerek kezében lévő táblán megmutatni, h milyen betűt lát.
: Nálatok minden tökéletes volt?
Legközelebb résen leszek, mert nagyon jó lenne eljutni egyszer egy ilyen koncertre! :) Megjegyzés (március 26-án): azóta újra jártunk a védőnőnél, ezúttal csak miattam kellett menni. Megígértem a lányoknak, hogy ha nem sok játékot szednek elő, és szépen vissza is pakolják azokat, elmegyünk a szomszédos játszótérre, ha jó idő lesz. A nap szépen sütött, és láss csodát: Rebike pikk-pakk rendet rakott a játékok körül, mire végeztem. Meg is dicsértem én is, a védőnő is! :)