Kásler Miklós Tízparancsolat — Kásler: A Tízparancsolat A Legtökéletesebb Törvénykönyv | 24.Hu
10. "A hálapénzt rendkívül káros dolognak tartom, ugyanakkor jó néhány egészségügyi dolgozónak a megélhetést jelenti. Úgy gondolom, hogy folyamatos béremelésekkel el lehet érni azt a színvonalat, amely olyan jövedelemhez juttatja az egészségügyben dolgozókat, hogy a hálapénzt ki lehet iktatni. Bízom abban, hogy a következő négy évben ezt el tudjuk érni. " (Ez 2018. 07. 28-án hangzott el. Mondjuk van még rá másfél évük. ) 10+1. "Igen, lesz másfél millió forint az orvos fizetése, de nem azonnal, hanem lépcsőzetesen, mert csodákra nem vagyunk képesek. Ami a sokat támadott egészségügyet illeti, ma kevesebb a fertőzés kórházainkban, mint az uniós átlag. A korábbi mérésekhez képest öt évvel emelkedett az átlagéletkor hazánkban. Ezek jelentős eredmények, de erről nem cikkeznek a vészhelyzetet kiáltók. " És ha már orvosi fizetés: Kásler 2017-ben még kórházigazgatóként 57 millió forintot keresett, bár azt pontosan nem tudni, hogyan. Az ország legnagyobb egészségügyi centrumait irányító igazgatók sem kaphatnak bruttó 1, 1-1, 2 millió forintnál magasabb fizetést, az EMMi esze pedig a közepes forgalmúnak tekinthető Onkológiai Intézet igazgatójaként nem kereshetett többet bruttó 800-900 ezer forintnál, amiből éves szinten legfeljebb 10-11 millió jönne össze.
- Kásler Miklós szerint a tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv - Ugytudjuk.hu
- Kásler: A tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv | 24.hu
Kásler Miklós szerint a tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv - Ugytudjuk.hu
Ezért a beteget meggyógyítani nem bűn, Kásler úr, az egészségügyet fejleszteni nem Isten elleni vétek, hanem fordítva.
Nem ez a helyes felosztás. Itt a katolikus egyház nem a kőtábla felosztását követi. A helyes az, amit a protestánsok meg az ortodoxok használnak. (I. ) Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. (II. ) Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják. (III. ) Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. (IV. ) Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék.
- Papír írószer szentendre
- Tényleg célszerű lehet a tízparancsolat szerint élni, de mi köze ennek a halálos betegségekhez? « Mérce
- Kásler Miklós szerint a tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv - Ugytudjuk.hu
- Tízparancsolat? Erre készül az új emberminiszter - Privátbankár.hu
- Kásler Miklós: (retkes körmével a fülében): A tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv - OLKT.net
- Kásler úr, a 7. parancsolat így szól: “Ne paráználkodj!” – Amerikai Népszava
- Sim kártyás asztali telefon film
- Az én lányom 41 rész magyarul video humour
- Az ágyék fájdalmának okai a nyirokcsomók duzzanata; gyógyszertári magazin
- - Hírek: Kásler Miklós: A Tízparancsolat majdnem tökéletes népegészségügyi program
- Elektromos masszírozó készülék ajánlat
- Hússzeletek bakonyi módra recept
Kásler: A tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv | 24.hu
Nem az influenza vagy a combnyaktörés, nem is a bárányhimlő, hanem a szennyezett környezet, rossz étkezés, mozgáshiány, a lelki problémák, stressz okozta vagy elősegítette betegségek. Ha a kikerülhetetlen fertőző betegségeket és baleseteket leszámítjuk, akkor azok az emberek, csoportok élnek legtovább egészséges életet, ahol az életmódjuk olyan ami megfelel a tízparancsolatnak. Akkor is ha ők nem keresztények vagy nem a tízparancsolat betartásának tekintik, csupán életnek. 19:21 Hasznos számodra ez a válasz? 7/21 anonim válasza: 84% Mi mást mondana egy vallási fanatikus? Szerintük a betegségek isten büntetései, tehát nyilván ha nem tartod be a törvényeit, akkor beteg leszel. Ha betartod, akkor meg nem. Egyszerű, mint a faék. Amíg nem mondja azt valakinek orvosként, pláne miniszterként, hogy nem gyógyítalak meg, hülye törvényszegő, addig felőlem gondoljon, amit akar. Négy fal között, ahogy szokták mondani. 19:26 Hasznos számodra ez a válasz? 8/21 anonim válasza: 0% 100%-ban! Ha Istennek tetsző életet élsz, megóv majdnem minden betegségtől.
Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. (V. ) Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked. (VI. ) Ne ölj. (VII. ) Ne paráználkodjál. (Az eredetiben: Ne légy házasságtörő. ) (VIII. ) Ne lopj. (IX. ) Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. (X. ) Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
19:43 Hasznos számodra ez a válasz? 9/21 anonim válasza: 65% Elég merész kijelentés, de szeretném végre hallani hogy megindokolná hogy mire gondol! Az biztos hogy szexuális úton fertőző betegségeket meg stresszel kapcsolatos betegségeket meg lehet előzni ha valaki nagyon istenhívő, de ez is csak az én spekulációm hogy akár erre is gondolhatott. 19:45 Hasznos számodra ez a válasz? 10/21 anonim válasza: 93% Biztos igy van, pl. a "ne lopj" parancsolat betartásának köszönhetően pl. virágzik az ország és boldog a nép. JA NEM... 19:48 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2022, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!